Kegyeletsértés
Unintelligens bolsevikok szövegezték Bíró Zoltán szerint azt a közleményt, amelyben Nagy Imre egykori miniszterelnök unokái azért tiltakoztak, hogy az „intelligens náci” Csurka Istvánt az ’56-os hősök parcellájában helyezték végső nyugalomra. Az MDF egyik alapítója szerint akik mártírnak tartják Nagy Imrét, nem szokták emlegetni KGB-s kapcsolatait és a padláslesöpréseket. „Hiszen nem ez a lényeg, hanem az, hogy egy ember a halálával megváltotta magát” – mondta Bíró Zoltán. Trencsényi László, az 1956-os Magyarok Világszövetségének vezetője visszautasította Csurka „lenácizását”, s kijelentette, a néhai író-politikus is a bajtársuk volt. Az egykori Corvin közi harcos felidézte, a forradalom kirobbanása, Nagy Imre miniszterelnöksége idején öt napig statárium alatt álltak. „Igaz ugyan, hogy Csurkát beszervezték III/III-asnak, de ő bizonyíthatóan soha nem jelentett” – tette hozzá, megjegyezve: nem kívánja Nagy Imre unokáinak, hogy csak egy órát is azoknak a pufajkásoknak a kezében töltsenek, akik Csurkát és őt is megkínozták.
Ide kattintva olvashatja a teljes cikket
Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához
Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont