Magyar Hírlap online

2012. május 25., péntek, Orbán
2009-12-05

A hazugság büdzséje Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor: Rács mögé kell juttatni azokat, akik ellopták a nemzet vagyonát

„A jövő évi büdzsé egy fiktív költségvetés, futóhomokra épül” – jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az­után, hogy találkozott a költségvetést bíráló közgazdászokkal. A volt miniszterelnök arra kérte a szakértőket, hogy állítsanak össze egy olyan kiadványt, amelyből kiderülne, mit jelentenek a „trükkök százai”, hogyan verik át az embereket, a befektetőket, a nemzetközi szervezeteket. Az ellenzéki párt vezetője hangsúlyozta: rács mögé kell juttatni azokat, akik ellopták a nemzet vagyonát.

A Fidesz elnöke (középen) és Járai Zsigmond arra hívta fel a figyelmet, hogy folytatódik a kormány trükközése

„A 2010-es költségvetés tragikus, a következő kormánynak jelentős nehézségekkel kell majd szembenéznie” – mondta Járai Zsigmond volt jegybankelnök, azon közgazdászok szóvivőjeként, akik éppen egy hete bíráló levelet jelentettek meg a büdzséről – többek között a Magyar Hírlapban is. A szakemberek arra szólították fel a parlamenti képviselőket, hogy ne szavazzák meg a 2010-es költségvetést, mert a Bajnai-kormány büdzséje ugyanúgy rossz irányba viszi a magyar gazdaságot, mint a Gyurcsány-kormány által készített trükkös költségvetések. A 29 aláíró között van Járai Zsigmond, Bod Péter Ákos, Szapáry György, Mel­lár Tamás, Szász Károly, Heim Péter, Soós Lőrinc és Faggyas Sándor, lapunk szerkesztője. Járai ismertette, a számításaik alapján 2010-ben a költségvetési hiány jóval nagyobb lesz a kormány által jósoltnál, hét százaléknál is nagyobb lehet a GDP-arányos deficit. Hozzátette, a gazdaság visszaesése jövőre a tervezett 0,6 százalék helyett 2-4 százalékos lehet, és az infláció is nagyobb lehet a vártnál. A költségvetési kiadások alul-, míg a központi bevételek felültervezettek. „A büdzsé trükkök százait tartalmazza” – tette hozzá Járai.

„Egyértelművé vált az a gyanú, hogy a héten elfogadott jövő évi büdzsé egy fiktív költségvetés” – jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke tegnap, miután konzultált a költségvetéssel kapcsolatos nyílt levelet aláíró közgazdászokkal, akiket arra kért, állítsanak össze egy olyan kiadványt, amelyből kiderülne, hogy mit is jelentenek a „trükkök százai”, hogyan verik át az embereket, a külföldi befektetőket, a nemzetközi szervezeteket. Az ellenzéki párt vezetője újságírói kérdésre kifejtette: a Malév nemzeti érték, de egy következő kormánynak, akármilyen megoldást választ is a vállalat megerősítésére, először rács mögé kell juttatnia azokat, akik ellopták a cégtől pénzt, akik kitalicskázták a vagyont. Rámutatott: nem folytatható azt a gyakorlat, hogy gyanús körülmények között privatizálnak egy céget, utána kilopják belőle a pénzt, majd az állam visszaveszi a vállalatot az adófizetők pénzén. Orbán Viktor külön hangsúlyozta: „Felelősségre fogjuk őket vonni, aki lopott, börtönbe fog menni, akkor is, ha a legmagasabb Malév-vezető vagy a vezetők egyike volt.”

A jövő évi esetleges kormányalakítás kapcsán úgy fogalmazott: gyors, ütőképes kormányalakítással számol, a jövő tavaszi átadás-átvételnek pedig két ütemben kell lezajlania. Első körben gyorsan át kell venni a „folyó ügyeket”, a „régi ügyeket” pedig alaposan ki kell vizsgálni. Egyértelművé tette, hogy addig nem vesznek át semmit, amíg az összes kétes ügy nincs kivizsgálva. Csak ezután lehet eldönteni, hogy a büdzsét módosítani kell, vagy újat kell benyújtani, ő maga az utóbbira hajlik.

Arra a kérdésre, hogy két- vagy hároméves büdzsét szeretne-e a Fideszt, azt válaszolta, a Fidesz középtávú, két-három éves gazdaságfejlődési pályát szeretne felrajzolni, ennek lesz hatása a költségvetésre: ehhez a pályához kell majd igazítani a magyar gazdaság hajójának iránytűjét a következő években. Kitért arra, hogy olyan európai gyakorlatokat tanulmányoz, amelyek a kiszámíthatóságot biztosítják több évre előre a gazdaságban. „Fix pontokhoz igazodó gazdasági tervezésre van szükség, de ez nem veszi el a képviselők jogát attól, hogy évről évre a konkrét tételeket megvitassák” – fűzte hozzá a legnagyobb ellenzéki párt elnöke.


A költségvetést magasztaló exminiszterek

Tarthatónak tartják a büdzsét azok a korábbi pénzügyminiszterek, akik a Hungarian Business Leaders Forum tegnapi pénzügyi csúcstalálkozóján szólaltak fel. Bokros Lajos úgy látja, a jövő évi büdzsé megalapozott. László Csaba, a Medgyessy-kormány pénzügyminisztere arra intett: az adócsökkentés hatása nem kiszámított. Békési László, aki a Horn-kormányban volt pénzügyminiszter, a reformok elmaradását hiányolta a költségvetésben. Veres János azt hangsúlyozta: rossz üzenet, ha az ellenzék 2010-re már most hétszázalékos államháztartási hiányt vizionál, hogy olcsó populizmussal fedezetet teremthessen az ígérgetéseknek. (Veres pénzügyminisztersége idején, 2006-ban több százmilliárd forinttal szállt el a büdzsé.) A konferencián jelen lévő Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke azokra a veszélyekre mutatott rá, amelyeket az állami cégek adóssága jelent a büdzsének. (SZCS)
Szajlai Csaba

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

A csatornaíró Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

Balliberális torpedók Horthy hajójára Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont

Brüsszeli csábszó Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Csak a piac! Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont