A szocialisták a lakossági földgáz árszintjét köbméterenként negyven forinttal vették át a polgári kormánytól, azzal a fogadkozással, hogy nem emelik azt. Erre kormányzásuk nyolc éve alatt a mai lesz a tizenötödik áremelésük. A szocialista kormányok a gáz esetében is ugyanazt a taktikát követték, mint az áramnál, vagyis az inflációt jóval meghaladó mértékű drágításba kezdtek. A 2004 és 2007 közötti időszakban az árszint meredeken futott fel. A szocialisták 2006-os, második győzelmük után lendültek csak bele igazán. Augusztusban ugyanis 30,7 százalékkal emelték meg az árakat, majd ezt a szintet a következő év januárjában megfejelték 55,9 százalékkal. Majd kedvenc szlogenjükre hallgatva, ismét „belehúztak”, s 2008-ban a negyedévente életbe lépett hatósági áremelésekkel további 30 százalékkal drágították a földgázt. Ne feledjük, hogy ez az a nyersanyag, amelynek minden magyar házba bevezetéséért még a hetvenes években állami program indult, s még a kilencvenes években is lehetett önkormányzati választásokat nyerni azzal, hogy bevezetik a faluba a gázt. Vagyis az adófizetők pénzéből befektetett több százmilliárd forintnak és három évtized fejlesztésének köszönhetően, ma már a háztartások 90 százaléka használ földgázt. A gáz ára tehát az egyik legfontosabb szociális kérdés.
A magyarországi földgázárak átlaga a polgári kormány idején az európai mezőny alsó régiójában helyezkedett el. A szocialistáknak viszont már 2007-re sikerült feltornászniuk az euróban tonnánkénti olajegyenértékre számított magyar gázárszintet az olasz, a német és a svéd színvonalra. Eközben a lengyel, a cseh és a szlovák kormány 1,5-2-szer szerényebb áremelési mértékkel meg tudta úszni a nyersanyag világpiaci drágulását. Ebben csak az a tragédia, hogy míg a földgáz lakossági átlagára a legfejlettebb európai országok szintjére ment fel, az átlagkereset az ottaniaknak a negyedét-ötödét teszi ki mind a mai napig. Az utóbbi két évben a szint tovább növekedett, és nyolc év alatt – a mai emeléssel együtt – összesen száz forintot sikerült hozzáadniuk a szocialistáknak a gázárakhoz, vagyis három és félszeresére növelték az árszínvonalat.
Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához
Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont