Húsz költségvetési trükköt épített be a 2010-es büdzsébe a kormány – állítják az Orbán Viktor által felkért közgazdászok. Ezek közül sorozatunkban a tizenegyedik az adóbevételek előre hozása, a kiadások elhalasztása, a szakemberek szerint ez a tétel nyolcvan–százmilliárd forintot jelent.
Az adóbevételek előre hozása és a kiadások áttolása a múlt év végén bizonyos játékteret adott a kormánynak a költségvetési hiány kozmetikázására – hangsúlyozták megkeresésünkre azok a közgazdászok, akik Orbán Viktor felkérésére listát állítottak össze az idei évet érintő költségvetési trükkökről. A 29 szakértő számításai szerint az idei államháztartási hiányt összességében további ezermilliárd forintos „többlethiánnyal” is megdobhatják a trükkök. A közgazdászok úgy becsülik, hogy nyolcvan–százmilliárd forint, a bruttó hazai termék (GDP) körülbelül 0,4 százaléka az a tétel, amely az adóbevételek előre hozásából és a kiadások áttolásából állhat össze.
Az adóbevételek terven felüli teljesítését látszik igazolni, hogy a tavaly decemberre várt 135 milliárd forinttal szemben 205 milliárdos többlet keletkezett az államháztartásban. A Pénzügyminisztérium közlése szerint a várt 992,4 milliárd helyett 918,6 milliárd forintos deficittel zárt az államháztartás – helyi önkormányzatok nélküli – mérlege.
A vártánál több adóbevételnek és a kiadásokat hatásosan ellenőrző kincstárnoki rendszernek tulajdonítja Oszkó Péter pénzügyminiszter, hogy tavaly a vártnál jobban zárt az államkassza. Alapvetően az áfából és a jövedéki adónemekből folyt be több adó, s fontos eredmény, hogy a költségvetési kiadásokat decemberben is kontroll alatt tudták tartani – mondta a miniszter.
Barcza György, a K&H Bank vezető elemzője rámutatott, hogy az eredeti prognózishoz képest a költségvetés bevétele decemberben 164 milliárd forinttal, míg a kiadása 83 milliárddal lett több, azaz a bevételi oldal jelentős túlteljesülésével magyarázható a 205 milliárdos decemberi szufficit.
Varga Mihály, a Fidesz alelnöke hangsúlyozta: a munkahelyteremtő, az államadósságot és az államháztartási hiányt csökkentő gazdaságpolitika a helyes, ám az idei költségvetésben úgynevezett hiánytételek vannak. „Nem szerepel a MÁV, a BKV és a kórházak adóssága a büdzsében, létezik az árfolyamveszteség, és ezek mellett számolni kell azzal is, hogy adóbevételek maradhatnak el, s korábbi adóbevételekkel szépítette meg a kormány a 2009-es deficitet” – fűzte hozzá.
Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához
Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont