A költségvetés negyvenmilliárd forint adóbevételre számít ebben az évben a januártól bevezetett ingatlanadóból, amelyet a Fidesz kormányra kerülése esetén majd eltöröl. Az Orbán Viktor által felkért szakértők szerint az ingatlanadós tétel teljesen fiktív bevétele a büdzsének.
A 2010-re valószínűsíthető költségvetési hiány túllépését 1122 milliárd forint körülire teszik azok a közgazdászok, akiket Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kért fel egy kiadvány elkészítésére, hogy összefoglalják az idei év költségvetési trükkjeit. A 29 szakértő az ingatlanadóval kapcsolatban megjegyzi, hogy ez egy teljesen fiktív bevétel, hiszen az Alkotmánybíróság vizsgálja a kérdést, a Fidesz pedig világossá tette: kormányra kerülése után azonnal eltörli ezt az adófajtát. Egyébként negyvenmilliárd forint adóbevételre számít a központi költségvetés a januártól bevezetett ingatlanadóból.
Szorosan idetartozik: legkésőbb február végére eldönti az Alkotmánybíróság, hogy ellentétes-e az alaptörvénnyel a vagyonadó. Az ingatlanadó mértékét a magánszemélynek a jogszabály szerint önadózással kell meghatároznia, azaz saját magának kell megállapítania az ingatlana forgalmi értéket. Az adóhatóság beígért vagyonadó-kalkulátora mindössze pár napja érhető el. Az APEH szankcionálhat is, ha tíz százaléknál nagyobb eltéréssel határozza meg a hatóság az ingatlan forgalmi értékét, mint az adózó. Az ingatlanadót két részletben lehet befizetni, az elsőt a hatályos törvények szerint a személyi jövedelemadó benyújtásával egy időben.
A Fidesz szerint az új adónem rossz a családoknak, akiknek legtöbb esetben egyetlen tulajdonuk az ingatlan, és a gazdaságnak, mert súlyosbítja az építőipar válságát és újabb munkahelyek megszűnéséhez vezet. „Kár volt annyit vesződni az ingatlanadó-kalkulátorral, hiszen azt eleve egy stabil nullára kell beállítani. Egy leendő Fidesz-kormánynak ugyanis az egyik legelső döntése lesz a magyar embereket igazságtalanul sarcoló ingatlanadó eltörlése. Ha pedig az MSZP-kormány mégis beszedi az ingatlanadót, a Fidesz-kormány azonnal és kamatosan visszaadja a pénzt a magyar családoknak” – közölte Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője.
Csath Magdolna közgazdász hangsúlyozta: Magyarországon – a tévhittel ellentétben – nem a szocialisták kormányoznak, hanem a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Unió és a Világbank. „Ára volt annak, hogy húszmilliárd eurós gigahitelt kapott 2008 őszén hazánk. A lehívható nemzetközi pénzügyi kölcsön egyik feltétele az ingatlanadó bevezetése, amely további sarc a lakosságra nézve, ebben a helyzetben pedig egyszerűen kigazdálkodhatatlan. Mit tegyenek azok, akik nem bírnak fizetni? Vegyenek fel banki hitelt az ingatlanadó megfizetésére?” – tette fel a kérdést az egyetemi tanár.
Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához
Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont