2010-01-15
7. trükk: Még több elvonás az önkormányzatoktól
Az egészségügyi, oktatási, szociális és egyéb intézmények százait fenntartó önkormányzatoktól a kormány úgy vont el forrásokat, hogy közben nem csökkentette, inkább növelte feladataikat – állítják az Orbán Viktor által felkért közgazdászok, akik szerint ez a hetedik olyan költségvetési trükk, amelynek következtében magasabb lesz az idei államháztartási hiány a tervezettnél.
Az intézmények működőképességének fenntartására a költségvetésnek 110 milliárd forintot kell még pótlólagosan előteremtenie.

Huszonkilenc közgazdász a Fidesz elnökének felkérésére decemberben összefoglalót készített arról, hogy milyen területeken lehet az idén költségvetési trükkökre számítani. Szóba jöhet a gazdasági növekedés felültervezése, a társaságiadó-bevétel alakulása, az áfa- és a jövedékiadó-bevétel helytelen kiszámolása, az ingatlanadó mint fikció, továbbá a központi kormányzat forrásmegvonása. A szakértők szerint összességében akár ezermilliárd forinttal is nagyobb lehet a 2010. évi államháztartási hiány a Bajnai-kormány által tervezettnél.
Sorozatunk hetedik részében eljutottunk az önkormányzatokig, amelyeket jelentős forráselvonás terhel az idén. Az Orbán Viktor által felkért szakértők szerint az egészségügyi, oktatási, szociális és egyéb intézmények százait fenntartó önkormányzatoktól a kormány úgy vont el forrásokat, hogy közben nem csökkentette, inkább növelte feladataikat. Az iskolák, kollégiumok, kórházak, rendelők, idősotthonok működőképességének fenntartására a költségvetésnek 110 milliárd forintot kell még előteremtenie. Ez évre a költségvetés 1126,6 milliárd forintot biztosít a szférának (plusz a 37,8 milliárdnyi átengedett személyi jövedelemadó), míg a tavalyi előirányzat 1290 milliárd forint volt. Az idei évi báziskorrekció, vagyis alapelvonás főbb elemei a járulékcsökkentés, az eho megszűnése, a tanulólétszám-csökkenésből keletkező megtakarítás, a címzett támogatások 2010. évi kötelezettségének csökkenése és az önkormányzati fejezetből más fejezetbe kerülő feladatátcsoportosítások.
Az egyik önkormányzati szövetség vezetője szerint akár 200 milliárdra is nőhet az idei évre tervezett forráselvonás, amellyel az idei költségvetés sújtja az önkormányzatokat. Gémesi György, Gödöllő polgármestere és a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke úgy tartja, akkor lehet jóval nagyobb a megszorítás, ha az önkormányzatok nem kapják meg azt a többletet, amelyre a 2010-es, öt százalékpontos járulékcsökkentés révén tennének szert, miközben az öt százalékkal nagyobb áfát nekik kell fedezni.
Csak úgy lett volna elfogadható a forráselvonás, ha egyúttal feladatokat is elvonnak az egyébként is túlterhelt önkormányzatoktól. A településekre szánt állami támogatás ugyanis évek óta csökken, s ennek következtében minden önkormányzat feszített költségvetéssel működik.
Szajlai Csaba