2010-01-28
18. trükk: Az állami cégek hiánya duzzasztja a deficitet
A húsz költségvetési trükköt bemutató sorozatunkban a tizennyolcadik, hogy a 2009-es állami és önkormányzati cégek veszteségei nem szerepeltek a múlt évi költségvetésben. Így a mínuszos tételek rendezése is a következő kormányra vár. Akár hatszázmilliárd forintnyi konszolidáció is szükséges lehet – állítják az Orbán Viktor által felkért szakértők.

Húsz olyan trükköt sorolnak fel a 2010-es költségvetést bíráló, Orbán Viktor által felkért közgazdászok kiadványukban, amelyek jelentősen „eltérítik” majd az idei államháztartási hiány mértékét. Olyannyira, hogy több százmilliárd forint lehet a differencia a valós és a hivatalos, jogszabályban is rögzített költségvetés között.
A szakértők szerint a tizennyolcadik költségvetési trükk az, hogy a 2009-es „céges” veszteségek elszámolása nem szerepel a költségvetésben. Ez csak a MÁV és a BKV esetében mintegy hetvenmilliárd forintra tehető. Tekintetbe véve az eddig felhalmozott ötszázmilliárd forintnyi veszteséget, összesen akár hatszázmilliárd forintnyi konszolidációra is szükség lehet.
Szorosan ide tartozik, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. tulajdonába tartozó állami vállalatok tavaly 22,8 milliárd forintos, míg az idén 4,6 milliárdos veszteséget termelnek. Az ellenzéki szakpolitikusok szerint ezen a téren is „áttolás” érhető tetten. Mindez pedig a költségvetési kozmetikázás folytatásának tekinthető, hiszen a cégek veszteségét nem a tárgyévben írják le, hanem jóval később. (Ez történt az elmúlt húsz évben a MÁV esetében vagy időszakosan az MTV konszolidálásakor – a szerk.)
A Költségvetési Tanács azt javasolta, hogy a többségi állami tulajdonú társaságok eredményének állami tulajdonra eső része a mérlegkészítés évében költségvetési tételként legyen elszámolandó. Ám a szervezet szerint az idei költségvetés nem ezzel a szabállyal összhangban készült.
„Ha a Fidesz felhatalmazást kap a kormányzásra, akkor kötelességünk lesz a külföldi hitelezők és a hazai nyilvánosság tájékoztatása, ami azt jelenti, hogy tiszta vizet kell önteni a pohárba az állami cégek konszolidálásával” – mondta lapunknak Varga Mihály, a Fidesz alelnöke, aki szerint még nem tudható, hogy milyen helyzetet örökölnek, de ha megnyerik a választásokat, akkor majd arra törekszenek, hogy tiszta helyzetet mutassanak be. „A hibás kormányzati számításnak az az egyik oka, hogy a büdzsé nem számol a MÁV és a BKV adósságával” – tette hozzá a volt pénzügyminiszter. Oszkó Péter pénzügyminiszter azt felelte erre a felvetésre egy televíziós interjúban, hogy ez csak akkor hiánynövelő tétel, ha egyszerre visszafizetjük a két állami társaság teljes adósságállományát, márpedig ez nem indokolt és nem is kötelező.
Szajlai Csaba