Magyar Hírlap online

Földvédelem családi gazdaságokkal

Az elmúlt húsz év agrárpolitikai koncepciótlansága hozzájárul ahhoz, hogy nehéz változtatni a bemerevedett birtokszerkezeten

Méltányos és egyben agrárgazdasági, vállalatgazdasági és nem utolsósorban vidékfejlesztési célból is kiemelten fontos lenne, ha földjeiket döntő mértékben a generációs alapon működő családi gazdaságok vásárolhatnák meg. Ugyanis világosan látni kell, hogy a földtulajdon és a földforgalom pusztán jogi eszközökkel történő szabályozásával nem lehet hosszabb távon jelentősebb mértékben hazai kézben tartani legfőbb természeti kincsünket.



A termőföld kérdése a „rendszerváltástól” kezdődően új megvilágításba került. Az azt megelőző évtizedekben a hazánkban is uralkodó marxi munkaérték elmélete alapján a termőföldnek mint a mezőgazdaság legfőbb termelési tényezőjének – mivel az nem a munka eredményeként keletkezett – hivatalosan nem volt értéke. Nem létezett valójában földpiac sem. A magántulajdon körében hagyott kis parcellák esetenkénti adásvétele még csak jelzőértékként sem volt értelmezhető a föld árára vonatkozóan.

Az elmúlt húsz év agrárpolitikai koncepciótlansága, és ebből ere­dően a birtokpolitika, valamint a mezőgazdasági üzemszabályozás elmaradása következtében a hazai földtulajdon- és a birtokviszonyok a kárpótlási folyamat eredményét, illetve annak tovább torzult módosulásait tükrözik.

A bemerevedett birtokszerkezeten nehéz lesz változtatni. A birtokrendezés – és annak egyik formája az önkéntes alapú földcsere – tekintetében az érdek-képviseleti szerveknek – Magosz, MOSZ, valamint az agrárkamarának – és az egyes települési közösségeknek lehet katalizáló szerepük.

Szükséges a mezőgazdasági üzemszabályozás jogintézményének a bevezetése. (Erre az Európai Unió (EU) hét tagállamában, valamint Norvé­giában és Svájcban találunk példát.)

A külföldiekre és a hazai jogi személyekre vonatkozó földvásárlási tilalom meghosszabbítása mellett pénzt kell kérnünk az uniótól, vagy pedig a jelenlegi támogatási keretösszegen belül át kell csoportosítani a forrásokat birtokrendezés céljából.

A családi gazdaságok kiemelt támogatása érdekében EU-konform intézkedések bevezetésér – újraélesztésére – van szükség.

A kárpótlás

A kárpótlási folyamat egyik legkedvezőtlenebb velejárója a földalapú kárpótlás volt. Mivel az érintettek számára a különböző múltbeli sérelmek anyagi jellegű orvoslásának ez volt a legprogresszívabb formája, a legtöbben földet vásároltak a kárpótlási jegyükért.

Egy egyszerű példa: kétszázezer forint értékű kárpótlási jegyért az 1990-es évek közepe táján a jegy tulajdonosa a piacon hozzávetőlegesen fele akkora összeghez, vagyis százezer forinthoz juthatott. Ha ezzel megegyező értékű kárpótlási jegyért földet vásárolt, akkor – az országos átlagos szántó földminőséget jelentő hektáronkénti húsz aranykorona értékű földből aranykoronánkénti ezerforintos árat alapul véve – tíz hektár termőföldhöz juthatott. Ekkora szántóterületnek ma az átlagos értéke öt-hat millió forint körül mozog.

A földtulajdon és a földhasználat jelentős mértékű szétválását jellemző helyzeten ma már egyértelműen túl kellene lépni. Másrészt, részben az előbbi feladatokhoz kapcsoltan, az agrárpolitikának el kell döntenie, hogy milyen mezőgazdasági vállalati rendszer kialakulását tartja hosszú távra szólóan is kedvezőnek.

A családi gazdaságok

A családi gazdaságoknak az európai uniós csatlakozásunk előtti háttérbe szorítása a földbirtok-politikát és a mezőgazdaság vállalati rendszerét illetően is gyakorlatilag visszafordíthatatlan folyamatot eredményezett. Ugyanis a korábban beindított programokat – az unióba lépésünket követően is – azok kifutásáig folytatni lehetett volna. Jelenleg viszont már az EU támogatáspolitikájával nem konform intézkedéseknek a megtételére – azoknak az engedélyeztetésére – kicsik az esélyeink.

A birtokrendezéssel és a mezőgazdasági üzemszabályozással összefüggő kérdések s teendők jelentős részben visszavezethetők a családi gazdaságok szerepének, jövőjének a „rendszerváltás” kezdetétől mindmáig tartó tisztázatlanságára. Ugyanis lényegileg mindmáig nem dőlt el, milyen szerepet tölthetnének be a magyar mezőgazdaságban a családi gazdaságok, ha az agrárpolitika cél- és eszközrendszere az elmúlt két évtizedben az ő előtérbe helyezésüket kívánta volna elősegíteni. Itt kell említést tenni, hogy e termelői, vállalkozói körre érdemi módon hangsúlyt pusztán az első Orbán-kormány helyezett. (És koalíciós kényszerből eredően az is csak az utolsó évére korlátozódhatott.) Másrészt elmaradtak azok az agrárgazdasági, de még inkább agrárszociológiai jellegű kutatások, amelyek révén valamelyest is tisztázni lehetett volna, hogy termelői oldalról mekkora is a valós igény e vállalkozási és létformát egyaránt megtestesítő mezőgazdasági vállalati forma iránt.

A családi gazdaságok értelmezése szempontjából célszerű kiemelni, hogy azok legátfogóbban mezőgazdasági vállalatgazdasági (közismer­tebben mezőgazdasági üzemtani) kategóriaként értelmezhetők. E gazdaságok egy része azonban jogilag is definiált formában működik. Ilyen vonatkozásban a családi gazdaság gazdaságjogi kategória is. Figyelembe véve e gazdaságok adózására vonatkozó előírásokat, ebből a szemszögből nézve a családi gazdaságok, illetve az azokat alkotó személyek őstermelők. (A mezőgazdasági vállalatgazdasági szempontból családi gazdaságoknak nevezhető termelők gazdaságjogi szempontból lehetnek egyéni vállalkozók, bt.-k vagy akár kft.-k is. A termelői preferencia e téren mindig az adózási, illetve a támogatási kedvezményeknek a függvénye.)

A családi gazdasági jogi forma választásának előnybe részesítését és e magángazdálkodói kör helyzetének a javítását szolgáló intézkedéseket a 2002-es parlamenti választások után gyorsan felszámolták. Így az adatok tükrében is bizonyíthatóan megtorpant a térnyerésük. Megállapítható tehát, hogy a családi gazdaságok tekintetében az elmúlt majd fél évtized érdemleges változást nem hozott. A legnagyobb jóindulattal is csak semlegesnek nevezhető agrárpolitika e gazdálkodói kört egy helyben topogásra kényszerítette. (Az Új Magyarország vidékfejlesztési programban a 2010-es parlamenti választásokig regnáló kormány által megfogalmazott fejlesztési célkitűzések – ahogyan arra a legfrappánsabban Ángyán József egyetemi tanár mutatott rá – a diszkriminációt sem mellőzve kedveznek a nagygazdaságoknak.) Jelenleg e termelői kör adja a mezőgazdaságban foglalkoztatottaknak mintegy 30-32 százalékát, az általuk használt földterület a mezőgazdasági területnek a 18,5 százalékát képezi, és e mezőgazdasági vállalkozási típus a regisztrált egyéni vállalkozásoknak a 4,4 százalékát, az összes regisztrált gazdaságnak pedig hozzávetőlegesen a 4,2 százalékát teszi ki. Meg kell jegyezni, hogy a négy évvel ezelőtti adatok szerint 320 családi gazdaság földterület nélkül gazdálkodott, és 250 családi gazdaságnál a használt földterület mérete egy hektár alatt volt.

A hazai termőföld

Az adatokból tehát kirajzolódik a családi gazdaságoknak – a földhasználatuk tekintetében az összes egyéni gazdasághoz viszonyítottan – a számarányuknál nagyobb súlya.

A családi gazdaságoknak az említett előnyei mellett kiemelten fontos szerepe lehet a termőföld hazai kézben tartásában. Ugyanis világosan látni kell, hogy a földtulajdon és a földforgalom pusztán jogi eszközökkel történő szabályozásával nem lehet hosszabb távon jelentősebb mértékben hazai kézben tartani legfőbb természeti kincsünket. Másrészt a jelenlegi tulajdoni helyzet „jegelése” méltánytalan volna azzal a nagyszámú kárpótolttal szemben is, akik soha nem is akartak vagy tudtak volna mezőgazdasági tevékenységet folytatni. Ezért méltányos és egyben agrárgazdasági, vállalatgazdasági és nem utolsósorban vidékfejlesztési célból is kiemelten fontos volna, ha földjeiket döntő mértékben a generációs alapon működő családi gazdaságok vásárolhatnák meg.