Magyar Hírlap online

Az Alkotmány környékén

A szeretet azt diktálja, hogy értékeinket, hagyományainkat fordítsuk le a világ által beszélt új nyelvre

Készül Magyarország új alkotmánya. Ennek a bevezetője, mint egy „hangvilla”, segíteni akarja a már Szent Gellérttől megcsodált „magyarok szimfóniájának” mai intonálását. Ha sikerül, jelképesen megadja a „normál á”-t, az eligazító hangot, megteremti a közös értelmezés alapját. Megjelöli mindennek, ami kötelező, a „hangnemét”. Napjainkban új „sarkcsillag” születik, szellemi „talajcsere” történik.

Igen ám, de a normaszöveg hogyan illeszkedjék ezeréves írott történelmünkhöz, és a jog mit kezdjen azokkal a társainkkal, akiknek hiányzik mindaz, ami nekünk szent? Lehet-e papírral pótolni a megtérést? Szólhat-e fényes múltunk a kiégett jelenünkhöz? Kötelezhetjük-e Isten nevében a köztünk élő másként gondolkodókat, a lelki nincsteleneket, nemzetünk tönkretett tömegeit? Tekinthető-e az Alkotmány vagy a Biblia varázsszövegnek, amelyből csak „ráolvasunk”, és máris rend lesz? Nemrég Budáról, a Sándor-palotából is kérdeztek. A magam módján válaszoltam…

Az új magyar alkotmány előkészítésekor politikai, vallási feszültséget gerjesztenénk, továbbá időt, erőt veszítenénk, ha nem vennénk figyelembe az elmúlt évszázadok változásait. Európában megoszlott az egykor egységes egyház, megszakadt a magától értetődő istenhit, majd új gondolkodásmód, új életérzés jelent meg. Ez utóbbi az „egzisztencializmus”. Ebben a felgyorsult életvitelű és az információözönnek kiszolgáltatott ember már nem tud figyelni az addig kikezdhetetlen „essenciára”, a lényegre. Csak azzal törődik, amiről úgy véli, hogy az őt, az „egzisztenciáját” érinti. Ez a fordulat nem okvetlen tragédia, inkább kihívás. Ma a szeretet azt diktálja, hogy értékeinket, hagyományainkat fordítsuk le a világ által beszélt új nyelvre. A hívők régi „hatalom” fogalma, „igazság” élménye természetesen továbbra is érvényes, de számos új szempont miatt az ősi szabályozás betű szerinti folytatása ma sokak számára nemcsak érthetetlen, hanem fenyegető is.

Az előállt helyzetet nem tekintem okvetlenül egyházüldözésnek vagy kultúrharcnak (bár azok is észlelhetők), inkább alkalmat látok a II. János Pál pápa által sürgetett evangelizációra. Az új alkotmányunknak olyan nemzetnevelő alappá kell válnia, olyan kincstárrá, amelyből „újat és régit” szedünk elő (vö. Mt 13,52).

Az ősi tartalom új nyelveken megszólalása nemcsak pünkösdi csoda, hanem emberbaráti, nemzetvédelmi kötelességünk is. Ezért szerintem az alkotmányozásnak nemcsak történelmi összefüggésekre kell építeni, hanem a jelen és a jövő megnyerésére kikezdhetetlen közös nevezőre kell jutnia. A legújabb kor keresztény „világalkotmányozása” a II. Vatikáni Zsinaton történt. Ez a csúcsparlament a Vallásszabadság, majd Az egyház és a mai világ viszonya című dokumentumaiban (74.,75.,76. pontok) az emberi személy méltóságára alapozva szólt. Innen nézve a fejleményeket kifejezetten ártalmasnak találom a ciprusi, dán, görög és az ír megközelítéseket. A spanyol és az olasz szöveg nem mond újat, egyedül a lengyelek találtak járható útra.

A további munka során lelkiismerettel ajánlom, kérjenek fel teológus szakértőket, illetve legyen az egész műnek nyelvhelyességi gondozója is. Köszönöm, hogy – bár kicsit, de – részt vehettem e nagyszerű közös munkában!