Magyar Hírlap online

Történeti vagy új alkotmány?

Kerekasztal

Miért egyedülálló mérföldkő 1848 a magyar történelemben? Hogyan ötvöződött az akkori törvényhozók művében a konzervatív forradalmi eszmeiség és a történeti alkotmánnyal vállalt jogfolytonosság? Erről is beszélgettünk a 164. március 15. előtt Gergely András történésszel, egyetemi tanárral és Zétényi Zsolt ügyvéddel, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány elnökével.



– Március 15-e eredményei olyanok, melyek e napot örökre nevezetessé teszik a magyar történetben – ezt írta naplójába Petőfi két nappal 1848. március idusa után. Öt-hat emberöltő távolából visszatekintve is igazat adhatunk a Nemzeti dal lánglelkű költőjének?

Gergely András: Igen, 1848 emléke mélyen gyökerezik a magyar hagyományban, március 15-e mind a mai napig a legkedveltebb, s talán az egyetlen, mindenki által tisztelt nemzeti ünnepünk. Azt mondhatom, hogy ez volt a legnagyobb fordulat Szent István óta. Az azóta eltelt időszakban sem volt olyan mérföldkő, amely jelentőségében 1848-hoz volna hasonlítható.

– Miért egyedülálló fordulópont ’48 nemzeti történelmünkben?

G. A.: Lényegében ekkor lett vége a feudalizmusnak, a jobbágyság több évszázados rendszerének. A jobbágyfelszabadítás emberi sorba helyezett milliókat. Az alkotmányos életbe bevezették a modern, polgári alkotmányosságot. A népképviselet és a miniszteri felelősség az a két sarkalatos pont, ahol 1848-ban átfordult a rendi képviselet modern népképviseletbe. Ez olyan óriási változás volt, amellyel fölzárkóztunk Nyugat-Európához. Olyan megoldásokat hoztunk be, amelyek a régi alkotmányos törvényeken alapultak, és az ország függetlenségét is sikerült biztosítani. A függetlenség szón persze akkor még nem a teljes önállóságot értették, tehát nem az elszakadást a Habsburg-birodalomtól.

– 1848-ra azért is szívesen gondolunk vissza, mert azok a nagy politikai és társadalmi reformok, amelyek akkor néhány hét alatt megszülettek, ma is a magyar politikai, társadalmi berendezkedés alapjai?

G. A.: Egyedül az Ausztriához való viszony nem aktuális már, de az összes többi sarkalatos törvény, például a népképviselet, a jogegyenlőség, a közös teherviselés, a sajtószabadság, a tanszabadság ugyanúgy ma is alapvető alkotmányos elv és jog. Ha a ’48-as alkotmányt figyelembe vennék, még jobban a mostani államrendszer alapját képezhetné, mert például a miniszteri felelősség és felelősségre vonás pontosan szabályozva van a III. törvénycikkben. Ma viszont nincs új miniszteri felelősségi törvény, és ez sajnálatos.

– 1848 legfényesebb napja március 15., de az átalakulás egyik csúcspontja az 1847/48. évi országgyűlési törvénycikkek uralkodó általi szentesítése április 11-én. Ezeket „áprilisi alkotmánynak” nevezik. Jogosan?

Zétényi Zsolt: Az 1848-as törvényhozás a megújulás és folyamatosság megtestesítője volt. A törvények és a másfél év eseményei a magyar nemzet hatalmas szabadságvágyát és képességét, katonai és államszervező, alkotmányépítő erejét mutatta meg, a nemzeti eszme, a szabadság és emberi méltóság diadala volt ez. A törvényeket április 11-én szentesítette az uralkodó az akkori alkotmány szerint. A történeti alkotmánnyal való jogfolytonosság jegyében lezajlott konzervatív alkotmányos forradalom volt. Forradalom abban az értelemben, hogy új dolgokat honosított meg, és konzervatív abban az értelemben, hogy szervesen kapcsolódott – nem a múlthoz meg a hagyományhoz, hanem – az élő közjoghoz. A magyar történeti közjogi gondolkodást ugyanis az jellemzi, hogy, élő, szervesen fejlődő organizmusnak tekinti az alkotmányt a legrégebbi időktől napjainkig. Ezért 1848-ban senki nem gondolt arra, hogy új alkotmányt, „chartát” kellene írni. Ebből következett a jogkiterjesztés és a joghelyreállítás – főleg az államegység és függetlenség tekintetében –, ami teljesen ellentétes a forradalom, „a múltat végképp eltörölni” elvével.

– A jogkiterjesztéssel mennyire illeszkedik az 1848-as törvényhozás a történeti alkotmányhoz?

Z. Zs.: A jogkiterjesztéssel beemelték a népet az alkotmány sáncaiba. 1848-ban a rendi országgyűlés úgy törölte el a nemesek régi kiváltságos jogait, hogy azokat kiterjesztette az egész népre. Kivéve az adómentességet, mert azt nem lehetett megosztani, hanem a jobbágyi adózást közös teherviseléssé alakították át. Egyértelmű, hogy ezzel a történeti alkotmányhoz igazodtak. Kossuth azt írja: a magyar nemes személyi és tulajdoni szabadsága az ősi törvények alapján szent, változatlan és elavulhatatlan. De nem veszít ezen igazából a magyar nemes, ha a törvény által biztosítanák, hogy a magyar parasztot személyében és vagyonában szintén senki nem háborgathatja, és ő is birtoki tulajdonnal bír, ő is tagja a nemzetnek. „Nem arról van szó, hogy mi nemesek leszálljunk a néphez, hanem őket kell magunkhoz felemelni”, s „a szabadság olyan kincs, amely tízmillió polgártársunk közötti megosztása által nem fogy, nem gyengül, hanem nő, és erősödik”. Kossuthtal a kor politikai osztálya nagyobbrészt egyetértett…

– Ahogy Széchenyi írta a Hitelben: „Senki nem akarja a régi várat feldúlni”, csak felújítani, csinosítani, komfortosabbá tenni…

Z. Zs.: Ha a magyar ’48-at összehasonlítjuk az 1789-es francia forradalommal, az ottani „megoldással”, hogy a régi rezsimet szét kell verni, a képviselőit ki kell végezni, meg kell semmisíteni, ahhoz képest a magyar átalakulás törvényes, békés, egészséges út volt, amiből ma is lehet és érdemes tanulni. Mindazonáltal úgy gondolom, ami most van Magyarországon, az nem egészen 1848-ból eredeztethető. Például a kancelláriarendszer, az elmozdíthatatlan kormányfő akkor nem volt ismert. Alkotmányos parlamenti monarchia volt, a király meneszthette is a legtekintélyesebb miniszterelnököt is. Tehát erős államfő volt a jellemző és a kétkamarás parlamenti rendszer az 1600-as évek elejétől mindenképpen.

– A ’48-as átalakulás nemcsak békés, vértelen jellegét tekintve rendkívüli, hanem gyorsasága miatt is. Hogyan lehetett néhány hét alatt elfogadni a 31 sarkalatos törvényt?

G. A.: Éppen a pesti forradalom napján, március 15-én Pozsonyból országgyűlési küldöttség ment Bécsbe, és visszatért azzal, hogy a király azt mondta, rendben, csinálják meg a reformtörvényeket. Március 20-tól április 5-ig két hét telt el, és a magyar országgyűlés megcsinálta. A magyarázat erre az, hogy minden készen volt, vagy a fejekben, vagy nagyon sokszor papíron is. Ne feledjük, a reformkor lelassított küzdelme évtizedeken át folyt a reformer magyar nemesi és arisztokrata elit, illetve a konzervatív bécsi udvar között. ’48-ban a nemzetközi háttér megváltozott, és egycsapásra véglegesíteni és összeszerkeszteni tudták az évekkel korábban alaposan megtárgyalt és leírt tervezeteket. Ez a sikernek az egyik titka. Másfelől Kossuth siettette a tárgyalást, emeljük itt ki személyes érdemét. Kossuth azt mondta, hogy „emeljük föl politikánkat a pillanat színvonalára”. Most kell ezt megcsinálni, holnap már késő lesz. Ezért éjjel-nappal dolgoztak, az átmenetileg meggyengült és megzavarodott bécsi udvaron pedig sikerült átnyomni a legtöbb, néhány héttel korábban még elfogadhatatlannak tűnő javaslatot is.

– Bár 1944-ben, a német megszállással, majd az azt követő orosz megszállás és Magyarország szovjet gyarmatosítása következében megszakadt a történeti jogfolytonosság, még az 1956-os forradalom és szabadságharc is visszanyúlt az 1848-as hagyományokhoz és szimbólumokhoz. Miért?

G. A.: Azért nyúltak vissza, mert az ötvenhatosok is ráéreztek a történeti folyamatosság jelentőségére. Az ötvenhatos forradalom követelései részben történetiek voltak, akár a demokrácia, akár a nemzeti függetlenség, akár a nemzeti értékek, szimbólumok helyreállítására gondolunk. Pedig nem volt briliáns mű ez a ’48-as törvényalkotás. Mert egyrészt, ugye, gyorsan készült, másrészt számos törvényében benne volt, hogy ideiglenes jellegű, ezért nagyon sok közjogi szerző vitatta, hogy ez egy kiforrott alkotás lenne.

– Nevezhetjük-e egyáltalán új alkotmánynak?

Z. Zs.: Nem. És a jelenben sem indokolt új alkotmányként nevesíteni az alaptörvényt, még ha tartalmilag jelentősen új lenne is, noha meg sem közelítheti a ’48-ast. Érezni, tudni kell annak a hatalmas legitimáló erejét, hogy szerves történeti alkotmányépítő folyamat részei, örökösei vagyunk. A múltat megtagadó politika halálra ítéli magát. Példák erre a 20. századi vörös diktatúrák.

– Az 1946-os köztársasági törvény sem vállalta már a jogfolytonosságot, pedig ez még nem volt diktatórikus alkotmány.

Z. Zs.: De nem a szövegek a fontosak, hanem az, hogy mi történik a nevükben. A köztársasági alkotmány betűjével és szellemével 1946–48 között nem lehetett létrehozni szuverén államot, nagyhatalmi katonai megszállás alatt, a totális diktatúrára törő kommunisták jelenlétében. 1944 és 1990 között nem volt szuverén magyar állam.

– Az ötvenhatos forradalmárok sem akartak visszatérni az 1944-45 előtti rendszerhez.

Z. Zs.: Ma sem akar senki sem 1944 márciusára visszatérni. Ez egy téveszme. 1944. március 18-án volt utoljára olyan magyar államhatalom, amelyet nem korlátozott idegen, nagyhatalmi haderő. De ez nem azt jelenti, hogy valaki az akkori politikai rendszerhez akar visszatérni. Jelenkorunkhoz 1944 van legközelebb, szellemében mégis 1848-hoz kellene közeledni… A történeti alkotmányosság azonban szerves egész, a vérszerződéstől 1944-ig tartott. Minden kor magyar nemzedéke a jelen időben adta meg a válaszait a kihívásokra, a feladatokra. A ’48-as törvényhozás nem vágta el a nemzet gyökerét. Ha ezt vállalja a ma politikája, akkor történeti pilléreken, egyben a mai követelmények szerint kell építkeznie.

– A most készülő új alkotmánytól elvárható, hogy a történeti jogfolytonosságot folytassa?

Z. Zs.: Az alkotmány szó helyett szerintem az alaptörvény szót volna helyes használni, mert ez a hagyományos, s két alkotmánya nem lehet egy országnak. Ha lesz 2011-es „Alkotmánya”, akkor a történeti alkotmány megint zárójelbe van téve, mint 1944 márciusa óta mindig. Alapvető követelmény, hogy az alkotmányszintű elvek, célok és szabályok megjelenítése folytonosságot jelentsen ki a történeti alkotmányos rendszerekkel.

G. A.: A charta készítése maga a forradalom, amennyiben szakít a múlttal. Ilyen szempontból a ’48-as tényleg nem volt „új alkotmány”. Akkor senkinek nem jutott eszébe, hogy amit csinálnak, azt úgy kellene nevezni, hogy alkotmány.

– Az a mód, ahogy 1848 törvényhozói a kor igényeihez alkalmazták az ősi alkotmányt, iránymutató a jelenlegi parlamentnek?

G. A.: Igen, részben néhány konkrét államszervezési, intézményi elemet, megoldást is lehetne ma hasznosítani, de még inkább az akkori szemlélettől érdemes tanulni. 1848 ragyogó példája annak, hogy a nemzeti hagyományok, valamint az úgynevezett korszerű értékek milyen szerves együttesben tudnak megjelenni.