A Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalások is közrejátszottak Emil Boc román kormányfő lemondásának időzítésében
Mihai Razvan Ungureanu lehet az új román miniszterelnök. Tud magyarul, élt Szegeden, és ő vezette a Külföldi Hírszerző Szolgálatot.
Folytatódtak a találgatások tegnap Bukarestben az új román kormány összetételét illetően. Sajtóhírek szerint a Demokrata-Liberális Párt a hétfőn lemondott Emil Boc miniszterelnök vezette kabinet összes általa delegált tagját lecseréli, míg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem sokat változtatna kormánytagjainak összetételén.
Traian Basescu államfő Mihai Razvan Ungureanut, a Külügyi Hírszerző Szolgálat vezetőjét javasolta a miniszterelnöki tisztségbe, miután tegnap délután konzultációkat folytatott a parlamenti pártokkal.
Basescu hétfő este arról is beszélt, hogy még tavaly decemberben tárgyalt Emil Bockal annak lemondásáról, de – mint mondta – nem kívánták instabillá tenni az országot a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank és az
Európai Bizottság tárgyalódelegációinak soron következő, a hét végén véget ért látogatása előtt.
Az 1968-ban született kijelölt román kormányfő már kamaszként belépett a Kommunista Ifjúsági Szövetségbe, és Oxfordban tanult hebraisztikát, doktorátust pedig Jászvásáron (Iasi) szerzett. Ő irányította 2003-ban a szegedi biztonságpolitikai központot, majd a külügyi tárcát vezette 2004 és 2007 között. Ezután nevezték ki a Külföldi Hírszerzői Szolgálat élére. Felsőfokon beszél angolul, németül és franciául, középszinten magyarul.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt megbízott elnöke az MTI-nek nyilatkozva fontosnak tartotta, hogy olyan politikus alakíthat kormányt Romániában, aki részese volt a bálványosi folyamatnak. Toró visszaemlékezése szerint Ungureanu külügyi államtitkárként 2000-ben jelen volt a bálványosi nyári szabadegyetem rendezvényein, ahol Németh Zsolt magyar külügyi államtitkárral vett részt nyilvános beszélgetésen. „Mihai Razvan Ungureanut a román–magyar kapcsolatok normalizálása híveként ismertük meg” – jelentette ki Toró.
Az RMDSZ hálás lehet Ungureanunak. Külügyminisztersége idején szereztek először pozíciókat a román diplomáciában magyar politikusok. Ekkor lett a román külügyminisztérium államtitkára az RMDSZ által jelölt Niculescu Tóni, és ekkor nevezték ki Románia vilniusi nagykövetének Tokay Györgyöt. Tokay után nem kapott magyar nemzetiségű személy nagyköveti megbízást a román diplomáciai testületben.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a romániai magyar nemzeti közösséget érintő feltételeket szabtak az új kabinet támogatásához, így egyebek mellett felsőoktatási kérdéseket és az észak-erdélyi autópálya befejezését is érintették.
Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához
Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont