Az elmúlt télen immár harmadszorra jelent meg az 50 sikeres kis- és középvállalkozás
című kiadványunk, s közben végig ott motoszkált a fejünkben, hogy ezzel a címadással
nem épp a legsikeresebbeket zárjuk ki a körből? Mert bár a sikert sohasem pusztán anyagi
értelemben számítottuk, kétségtelen: a túl nagyra nőtt vállalkozások már nem fértek be
a kkv-k közé. Ezért határoztuk el, hogy – idén először – egy nagyvállalatokat bemutató
magazinmelléklettel is kedveskedünk olvasóinknak.
A kiadványt ide kattintva olvashatja.
Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához
Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont