Magyar Hírlap online

2012. május 25., péntek, Orbán
2012-02-08

A FIATALOK HARMADA JOBBIK-SZAVAZÓ

A 2011-es év egészét tekintve a Jobbik az év nyertese, különösen a fiatalok körében. A teljes választókorú népességen belül a Jobbik 2011 utolsó negyedévére lényegében beérte a második helyezett MSZP-t, a fiatalok körében pedig egyértelműen a második helyre került azáltal, hogy a 37 év alatti szavazók közel harmada szavazna rájuk - írja a TÁRKI.

A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet havi rendszerességgel vizsgálja a 18 éves és idősebb magyar lakosság pártpreferenciáját. A tavalyi havi kutatások eredményeit együtt elemezve 2011 négy negyedévében is azt látták, amit a havi elemzések alapján már sejtettek: az év során a kormányzó FIDESZ-KDNP elvesztette szimpatizánsainak harmadát. Ezalatt az MSZP megőrizte ugyan a második legnépszerűbb párt státuszát, de csak éppenhogy, mivel a Jobbik népszerűsége erősen megközelítette az MSZP-ét. Az LMP túlélt.

A közleményből kiderül, hogy ha mindezt a fiatal szavazók között vizsgálják, akkor azt találják, hogy a FIDESZ-KDNP esetében a 37 év alatti választók körében a csökkenés, az LMP esetében a változatlanság trendje és értéke azonos a teljes mintában tapasztalttal, azaz a fiatal szavazók pártszimpátiájának alakulása nem tér el az idősebbekétől.

Az MSZP szimpatizánsainak aránya is nagyjából stabil a vizsgált időszakban, de a támogatottság szintje az összes választó körében sokkal magasabb, mint a 37 év alattiak körében. Ugyanakkor a Jobbik szimpatizánsainak tábora a 18-37 évesek között sokkal gyorsabban nő, mint a teljes népességben. Ennek tudható be, hogy a választásra jogosult fiatalok között a Jobbik sokkal népszerűbb, mint az MSZP.

MHO/Nol.huz

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

A csatornaíró Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

Balliberális torpedók Horthy hajójára Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont

Brüsszeli csábszó Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Csak a piac! Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont