Magyar Hírlap online

2012. május 25., péntek, Orbán
2012-02-08

„SZÁRNYAKAT ADUNK ÁLMAINKNAK” – MOZGALOM A MALÉV MEGMENTÉSÉÉRT

Sem a Delta, sem az American nem indítja újra tavasszal a Budapest - New York JFK járatait

Civil mozgalom indult a Malév megmentéséért. Ebből az látszik, igenis nemzeti értéknek tartják azok az emberek is a Malévet, akiknek semmi közük hozzá, sem rokonuk, sem ismerősük nem dolgozik a légitársaságnál.

Szombatra szervez demonstrációt a Malév székhelyétől, azaz a Lurdy háztól indulva a Közösség a Magyar Nemzeti Légitársaság megőrzéséért nevű civilszervezet, amely Malév dolgozókból, vezetőkből és állampolgárokból áll. Ide várják a Malév 2600 dolgozóját, összes alvállalkozóját, beszállítóját, „akik a Malév csődjével elveszthetik munkahelyüket, egzisztenciájukat, piacaikat”. Bíznak abban is, hogy a hazai nagyvállalkozók is melléjük állnának.

Sőt, azt sem bánnák, ha kormány is támogatná terveiket. A Közösség a Magyar Nemzeti Légitársaság megőrzéséért szervezet a lakosság körében gyűjtési akciót indít, amelynek lényege, „hogy magyar állampolgárok ezer forint értékű tulajdonosi részjegy vásárlásával járulhatnak hozzá az új nemzeti légitársaság megalakításához Magyar Nemzeti Légiforgalmi Vállalat – MANLÉV néven.” A közösség egyébként más neveket is elfogad, erre lehet javaslatokat tenni.

Az új kezdeményezéshez eddig 51 országból – a Közel-Kelettől az Egyesült Államokig - csatlakoztak.
Az AirPortal.hu információi szerint sem a Delta, sem az American nem indítja újra tavasszal a Budapest - New York JFK járatait. A Delta Airlines a hírlevelében jelentette be hivatalosan, hogy nem indítja újra járatait Budapestre. A légitársaság a SkyTeam parnerei, Air France-KLM járatait ajánlja párizsi vagy amszterdami átszállással utasai részére.

Az AA a portál értesülése szerint a kivonulása okaként egyértelműen a Malév csődjét jelölte meg. Légiközlekedésben jártas körökben az sem okozna nagy meglepetést, ha az utolsó hosszútávú járat, a Pekingbe közlekedő Hainan is átköltöztetné járatát más repülőtérre a Malév megszűnését követően. A Hainan számára ugyanis a Malév balkáni és európai járathálózata volt a legnagyobb vonzerő Budapesten.

Hunyor Erna

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

A csatornaíró Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

Balliberális torpedók Horthy hajójára Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont

Brüsszeli csábszó Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Csak a piac! Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont