Magyar Hírlap online

Sarkosan fogalmazva

Sokszor eltűnődöm, van-e még Európában rajtunk kívül olyan ország, amelynek polgárai viszonylag jelentős számban gyűlölik, megvetik hazájukat, és csak az alkalmat keresik, hogy végleg elhagyják. A rossz megélhetés miatt a történelem során számtalan esetben hagyták el tömegesen hazájukat egyes népek vagy népcsopor­tok, például az írek az éhhalál elől menekültek Amerikába, de ott is megmaradtak ír hazafinak, és minden lehetséges módon támogatták az otthon maradtakat. Ugyanez elmondható a szerbekről, törökökről, lengyelekről is. Kényszerűségből elmentek, de nem ostorozták népüket, nem hazudták, hogy otthon üldözik őket, nem segélyt kértek, hanem dolgozni akartak. Így történt ez nálunk a XIX. század végén, amikor a magyar parasztság milliós létszámban „kitántorgott Amerikába”, hogy helyére más népcsoportokból olcsóbb munkaerőt toborozzanak, ezzel is akaratlanul előkészítve Trianont. Értem én, hogy a balliberális ellenzéknek, főleg az „értelmiségnek” szó szerint egzisztenciális érdeke fűződik ahhoz, hogy össze-vissza hazudozzék a magyarországi diktatúráról, saját üldöztetéséről, jól bevált ez a trükk a riadt és jámbor Antall-kormány idején is. Csak azt ne várják ezek az örökös feljelentők, hogy szeressük is őket, tiszteljük hatalmas bátorságukat és szellemi „függetlenségüket”. Azt is megértem, hogy húsz évből tizenkettőig uralkodtak rajtunk, és megszokták, hogy csakis nekik lehet igazuk, s ha a népet nem is, önmagukat már bevezették Kánaánba. Nem is a számukra ismeretlen becsületet kérném számon, csak az önbecsülést, amelynek oly bővében vannak. Annak a rengeteg hazugságnak és rágalomnak, amellyel Magyarországot illetik, nyoma marad, bármilyen nagy gyakorlatuk van benne, nem tudják letagadni. Amikor a fékek és ellensúlyok hiányát siratják, mindig eszembe jut: ők maguk a fék és az ellensúly. Mondhatnám: behúzott fék és rettentő, súlyos teher. Tudom, hogy ezt szeretnék, de mi nem megyünk innen el. Ez a hazánk.